Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com

Ahogy kezdődött

 

   Ahogy a nagymamám szobájában ültem 8 évesen, lenyűgözve a rengeteg csillogó, flitteres és keleti mintázatú ruháitól, amiket messzi földről hozott, arról álmodoztam, hogy ha felnőtt leszek, meg fogom tudni ezeket a gyönyörű ruhákat varrni, azzal a százéves varrógéppel, amit a nagyi hajtani tud.

    Gyakran jártunk szinházba és balettelőadásra együtt, ahol egy másik világban éreztem magam már pusztán a szinházi ruhák illatától, és egyszerüen a része akartam lenni annak a csodának, ami ott zajlott.

    Annyia türelmetlen voltam, hogy alig birtam kivárni, amig annyira megnövök, hogy oda tudjak ülni az öreg Singer  varrógéphez, és leérjen a lábam a pedálig. 10 éves voltam, amikor ez megtörtént, és a varrás lett a kedvenc időtöltésem. Egyébként is mindig valami kreativ dolgot csináltam: verset irtam, szinpadot épitettem a szobámba, bútorokat festettem vagy jelmezeket varrtam magamnak. Valahogy eközben a régi idők szelét éreztem, meg az időtlenséget, mintha már valamikor régen ezeket a dolgokat megtanultam volna, valahogy minden olyan ismerős volt alkotás közben.

Olyannyira, hogy azóta abba se hagytam.

Mi is ez az egész fenntarthatóság

Fenntarthatónak, tudatosnak lenni számomra elsősorban a tiszteletet jelenti, hogy az emberi méltóságot, az emberi munkát respektálom. Mindenki ezen a világon megérdemli a megfelelő, emberhez méltó munkakörülményeket, és azt, hogy elég pénzt kapjon a munkájáért. A textilipar az egyik legkörnyezetkárositóbb tevékenység a világon, és minden nap, héten és hónapban a világon-főleg Ázsiában tonnaszám gyártják a ruhákat, amiket átlagosan 2 havi hordás után kidobnak az emberek. Láttam egy dokumentumfilmet egy indiai faluról, ahova visszaszállitják a használt vagy elé nem adott ruhákat a fejlett világ országaiból, és egy helyi gyárban kis darabokra tépik azokat, majd új anyagot gyártanak belőle- Midig, amikor ilyet látok, sajnálom azokat az embereket, akik ezt a rengeteg ruhát megvarrták, ahelyett, hogy az értékes időt a családjukkal töltötték volna.
      Akkor hát miért is kell nekünk ez a rengeteg ruha? Miért vásárolunk rossz minőségű holmikat olcsón, ha úgyis kidobjuk őket rövid idő után? Olyan ruhákat, amiket valaki 2 dolláros napidijért varrt meg, embertelen körülmények között, azért, hogy a családját megmentse az éhenhalástól.

Valaki, aki helyettünk fizeti meg a magas árat, mi meg akaratlanul benne vagyunk a játékban, mi csak vásárolunk valamit olcsón, leggyakrabban csak azért, mert olyan jól esik.

    Pedig mi mindezért felelősek vagyunk, mert nélkülünk a gépezet nem működik. Tudunk mutogatni nagy és gonosz gyárakra és emberekre, akik lelketlenül irányitják a gépezetet, de fontos tudni, hogy az egésznek mi, fogyasztók vagyunk a motorja, mi mozgatjuk azt. Olyan nagy a hatalmunk, hogy azt el sem tudjuk képzelni.

Ezért, sok álmatlan éjszaka után, amit azzal töltöttem, hogy kitaláljam, hogyan tudok változtatni ezen a helyzeten, arra jutottam, hogy továbbra is ruhákat fogok késziteni, mit ahogy 20 éve teszem, továbbra is upcycling (a legegyszerübb módon újrahasznositott) ruhákat, de mindezt elérhető áron állitom elő manufakturális körülmények között, mintegy alternativájaként a természetet pusztitó ruhaóriás cégeknek, akik elhitetik velünk, hogy a ruha, amit veszünk, tényleg olyan olcsó.

És aki helyettünk fizet