Ahogy a nagymamám ruhásszekrénye előtt ültem nyoc évesen, lenyűgözött az a rengeteg csillogó, flitteres és keleti mintázatú ruha, amiket messzi földről hozott. Arról álmodoztam, hogy ha felnőtt leszek, valahog részese leszek annek a varázslatnak, ami azokból a ruhákból árad.

    A nagyi gyakran vitt szinházba és balettre, ahol egy másik világban éreztem magam, a szinpadról áradó púderillat egy olyan helyre repített, ahol nincsenek határok, csak végtalen szépség és szabadság. Gyerekkorom szerves részévé vált a színház, a díszletek és a kosztümök.

    Tíz évesen megtanultam a nagyi ősrégi, lábbal hajtós varrógépével varrni, és onnantól kezde bármiből ruhát varrtam, amit lehetett, Néha titokban a terítőket is szétszabtam. Mindig valami kreativ dolgot csináltam: színpadot és díszletet épitettem a szobámban, bútorokat festettem vagy jelmezeket varrtam. Alkotás közben elmerültem az időtlenségben. Olyan érzés volt, mintha egyszer valamikor ezeket a dolgokat már megtanultam volna. Minden olyan ismerős volt abben a világban. Azóta ez a világ az otthonommá vált. Az alkotás időtlenségébe való utazás a kedvenc időtöltésem lett.

   Fenntarthatónak, tudatosnak lenni számomra elsősorban a tiszteletet jelenti, az emberi munka és méltóság tiszteletét. A textilipar az egyik legkörnyezetkárositóbb tevékenység a világon, ezért döntöttem amellet, hogy újrahasznositott ruháimmal nyújtok fenntartható alternativát a divat rajongóinak.