Search
  • Virág

Zarathustra

Updated: Aug 6


Ím ígyen hagyta ott az embereket Zarathustra, a saját vergődésükben, mert hasztalan próbálta őket megérteni, és hasztalan akart nekik segíteni. Ím ígyen hagyta ott a porszívók és az üéshuzatok, a megszerzett dolgok iránti mámor és a veszteségek miatti kín káprázatos világát.

Felment a hegyre, és hallgatta a fákat, akik az ősi tudás birtokosai voltak. Bár igazán nem akart ezoterikus könyvek stílusában fogalmazni, de határozottan így gondolta.

S mint mindig, a titok a csendben feltárulkozott. Tudta, ha az emberek elhallgatnának, nekik is feltárulkozna. A titok, amit mindenki megtapasztal a születés és a halál összeérő pillanatában. Amit sokan próbáltak már intézményesíteni és kisajátítani, de senkinek sem sikerült. A titok a csend, amely bizonyos különleges pillanatokban összekapcsol a végtelennel. Az erdőben, a fák közelében van, és betölti a teret végtelen nyugalommal és elégedettséggel. Megengedő puhasággal vesz körül mindent és mindenkit, míg végül minden létező egybeolvad a nagy, örök hullámzással.

Elmenőben Zarathustra hallgatta az emberektől a szemrehányásokat, hogy ő feljebbvalónak gondolja magát, azért megy fel a hegyre, ami nem is hegy, hanem domb.

Nem, mondta nekik. A távolságot csak ti találtátok ki. Nem érzem magam feljebbvalónak, sem alattatok állónak, inkább csak máshol vagyok. Nem a porszívók és az üléshuzatok világában, hanem a fáknál. Velük lelkesedem azzal az el nem múló ünnepléssel, amit a nappal megújít, az éjszaka elcsendesít. Azzal a ragyogó érzéssel, ami körbeöleli a szomorúságot, és engedi, hogy igazából létezzem.

Mondta volna nekik, hogy menjenek vele, de tudta, hiábavaló lenne. Az erdő hangos lenne a kiabálásuktól, és nem hinnének neki, amikor azt mondaná, hogy a világ színpadán túl kezdődik az igazi élet. Hamar megunnák az erdőt, miután telekiabálták, versenybiciklijükkel visszasuhannának a városba, és harsogva eldicsekednének az erdőben megtett kilométerek számával.

Oly sok minden történt vele az évek alatt, amikor az emberek közt élt. Néha szerette volna elmondani nekik a gondolatait, történeteit, akarta, hogy megértsék, és együtt lelkesedjenek vele. Ám észrevette, hogy az emberek, nem figyelnek rá. A saját maguk szinpadán játsszák a szerepüket, azzal vannak elfoglalva.

Néha szépnek találta őket a világi dolgok közti vergődéseikben. Tudta jól, hogy a világi dolgok végesek, ezért sokszor sajnálnia kellett volna, ha véget ér valami az ő életében, de neki ez nem igazán ment.

A belső súlytalanság lehetetlenné tette számára, hogy odaláncolja magát a megszerzések és elvesztések világához. Olykor megtette az emberek iránti együttérzésből. Engedett annak az erőnek, ami a világi dolgokhoz való ragaszkodást hirdette az összetartozás jegyében. Egy darabig elhitte, hogy a világ úgy tud jól működni, ha mindenki közelebb tolja a saját kis szinpadát a másikéhoz, és egymásnak játszanak rajta. De aztán hamar észrevette, hogy továbbra is mindenki saját magának játszik.

És sajnálta, amikor szomorúnak látta őket, mert olyanok voltak, mint az elkényeztetett gyerekek, akinek semmi sem elég. Ha nincs porszívó, de van üléshuzat, akkor is panaszkodtak.

Ím ígyen maradt Zarathustra a fákkal, akiket igazán nagyon szeretett. Éjjelente a tücskök játszottak neki végtelen dallamot, és a susogó sötét ringatta édesen felejtő álomba. Így történt, hogy soha többé nem érezte magát egyedül.


0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com