Search
  • Virág

Zarathustra

Csepeg az eső a műanyagtetőre a teraszon, és a bogarak és madarak esti koncertjét hallgatom. A jó Torsten szomszéd, aki mindig Ordentlich, leolajozta az istálló kapuit, és tényleg gyönyőrűek lettek. A natúr fa olyan, mint az igazi fák, lelke van. Most jöttem rá, ahogy a teraszt olajoztam.

Pár napja az erdőben elképzeltem, hogy ha ma élne Zarathustra Nietzsche-féle verziója, akkor milyen lenne, ha besértődne az emberekre és visszavonulna a fák világába. Bennem is van egy ilyen személyiség, ezért írtam róla. Bár nehéz elhinni, hogy ha valaki visszavonul az emberektől, nem gondolja magát többnek, mint a többiek, de majd egyszer kipróbálom.


Ím ígyen hagyta ott az embereket Zarathustra, a saját vergődésükben, mert hasztalan próbálta őket megérteni, és hasztalan akart nekik segíteni. Ím ígyen hagyta ott a porszívók és az üéshuzatok, a megszerzett dolgok iránti mámor és a veszteségek miatti önmarcangolás káprázatos világát.

Felment a hegyre, és hallgatta a fákat, akik az ősi tudás birtokosai voltak. Bár igazán nem akart ezoterikus könyvek stílusában fogalmazni, de határozottan így gondolta.

S mint mindíg, a titok a csendben feltárulkozott. Tudta, ha az emberek elhallgatnának, nekik is feltárulkozna. A titok, amit mindenki megtapasztal a születés és a halál összeérő pillanatában, amit sokan próbáltak már intézményesíteni és kisajátítani, de senkinek sem sikerült. (A titok a csend, amely bizonyos szerencsés pillanatokban, például az erdőben a fák közelében megjelenik, és betölti a teret végtelen nyugalommal és elégedettséggel. Hosszabb tartózkodása következtében termékeny szeretettel vesz körül mindent és mindenkit, majd végül az én teljesen eltűnik, egybeolvadva a nagy, örömteli, hullámzó semmivel.)

Elmenőben hallgatta az emberektől a szemrehányásokat, hogy ő feljebbvalónak gondolja magát, azért megy fel a hegyre, ami nem is hegy, hanem domb.

Nem, mondta, a távolságot is csak ti találtátok ki. Nem érzem magam feljebbvalónak, sem alattatok állónak, inkább csak máshol vagyok. Nem a porszívók és az üléshuzatok birodalmában, hanem a fáknál. Velük lelkesedem azzal az el nem múló ünnepléssel, amit a nappal megújít, az éjszaka elcsendesít. Az örökké ragyogó érzéssel, ami körbeöleli a szomorúságot, és engedi, hogy igazàn létezzem.

Mondta volna nekik, hogy menjenek vele, de tudta, hiábavaló lenne. Az erdő hangos lenne a kiabálásuktól, és nem hinnének neki, amikor azt mondaná, hogy a világ színpadán túl kezdődik az igazi élet. Hamar megunnák az erdőt, miután telekiabálták, a versenybiciklijükkel visszasuhannának a városba, és harsogva eldicsekednének az erdőben megtett kilométerek számával.

Oly sok minden történt vele az évek alatt, amikor az emberek közt élt. Néha szerette volna elmondani nekik, akarta, hogy megértsék, és együtt lelkesedjenek vele. Valamikor olyan sok volt ez a mondanivaló, hogy nem bírta el a zsúfolt világ. Észrevette ilyenkor, hogy az emberek, nem figyelnek rá. A saját maguk szinpadán játsszák a szerepüket. Néha szépnek találta őket a világi dolgok közti vergődéseikben.

Tudta jól, hogy a világi dolgok végesek, ezért sokszor sajnálnia kellett volna, ha véget ér valami az ő hajdani, emberi életében, de neki ez nem igazán ment.

A belső súlytalanság lehetetlenné tette számára, hogy odaláncolja magát a megszerzések és elvesztések világához. Olykor megtette az emberek iránti jovialitásból, engedett annak az erőnek, ami a világi dolgokhoz való ragaszkodást hirdette az összetartozás jegyében. Egy darabig elhitte, hogy a világ úgy tud jól működni, ha mindenki közelebb tolja a saját kis szinpadát a másikéhoz, és egymásnak játszanak rajta. De aztán hamar észrevette, hogy továbbra is mindenki saját magának játszik, és a színpadok sem kerülnek közelebb egymáshoz, csak addig, amíg a szerep úgy kívánja.

És sajnálta, amikor szomorúnak látta őket, mert olyanok voltak, mint az elkényeztetett gyerekek, akinek semmi sem elég. Ha nincs porszívó, de van üléshuzat, akkor is panaszkodtak.

Ím ígyen maradt hát egyedül Zarathustra.


0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com