Search
  • Virág

Vonatok

Kedves Juan!


Jó hogy megint írok. Mert hirtelen beállítottál, pedig azt hittem, sosem látlak már.

Az együtt töltött idő sok újat hozott, egyben a visszakanyarodás érzését ahhoz, ahonnan elindultunk mi ketten. Egyszer elindultunk, és elkeztük a filmünket írni, de inkább nem így mondom. Az a népdal jut eszembe, amiben van egy olyan rész, hogy „összefutnak az utak s azután továbbfutnak”. A filmet előre elképzeli az ember, és vaklakit szórakoztatni akar vele, sokszor csak saját magát. De mi most egyáltalán nem akarunk szórakozni.

Összefutottunk, mint a vonatok, amik olykor egymás mellett zakatolnak. Valaki megtervezi, hogy mikor és meddig, de ők csak meglepődnek rajta, amikor megint egymás mellé kerülnek.

Most már tudom, hogy a szép kezdetet elrontotta a mohóság. A kapzsi kiváncsiság, ami az éjt nappallá tette, és a nappalt ámokfutássá. Az elvesztett önmagam utáni nyughatatlan sóvárgássá. És te akkor hiába voltál mellettem, számomra nem léteztél.

Most csak szépen folydogálunk egy mederben, és az, hogy mi történik, teljesen mellékes. Csak gördülünk együtt mint a vízcseppek, és saját magunkat visszük el az útra.

És a részletek, hogy leszállt a köd, ami a nagy hegyeket teljesen beburkolta és az este olyan volt, mint egy adag hideg párával elfojtott nyár, nem fontosak. Nem fontos, mennyi napsugár süt be reggel a szobába, nem hallunk hangokat, nem a vakítóan bájos világ tobzódik körülöttünk. Nincs bennünk lelkesedés, csak jólismert lelkek. Az üresség, ami összetart minket, egy hosszú ooom, egy hosszú lélegzet amiben nem különül el a ki-és belégzés. Az üresség a szerelmünk, amiről azt hittük, hogy meghalt, pedig sohasem létezett. Az a valami, ami egy mederbe terelt minket, az a legbelül lakó valami, ami sohasem apad ki.

Ismerlek, és egyszer már legyőztelek abban a játékban, amiben folyton kihívják egymást az emberek, de az biztos, hogy én akkor csak veszítettem.


4 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com