Search
  • Virág

Rengeteg

Este a tónál, a wagneri rengetegben térdig süppedtünk az iszapban. Siegfriedről meséltél, mohás fenyők öleltek körül, és az orrodat néztem.

Sokat beszéltél, de nem voltál unalmas. Ringattak a szavaid, a tó felett pára hömpölygött.

Esett kicsit, békésen. Keskeny volt a hold, és egyetlenegy csillag volt az égen.

Legközelebb esőben piknikezünk, megígérted.

Másnap, harmadnap a teraszon meg a lakókocsiban, a fényárban úszó reggelinél, a kékre festett kinti budiban, mindenhol ott volt a valóság. Szelíden és állhatatosan.

Aztán kérdezted, hogy hogy lehet ez az egész ilyen tökéletes. Én meg azt gondoltam, miért is ne. Maga a mindenség tökéletes.

Ahogy a tetőről látni a végtelen kukoricaföldet, a távolban a fák szigetét, a sokszínű naplementét, a lugas felett fénylő holdat. A hosszú macskaköves utat, ahol tovagördül egy-egy autó, zajuk belefonódik az álmunkba.

Az almapüré, a pirítós, és a gyönyörű pizsamád. A kiszáradt tó, amit megmutattál, az udvarház romjai, az erdei út felett egymásra hajló fák. Mindez egy mélyen vett, örökké bent maradó lélegzet.

Majd egyszer megkérdezed, hogy mikor lettem szerelmes, én meg azt mondom, hogy mindíg is az voltam. Abba az egészbe, aminek aztán te is a része lettél.

Te, édes kicsi felhő, az öröklét íze vagy.


2 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com