Search
  • Virág

Otthon

Kedves Jan,


Sétáltam a kiskertek alatt a hosszú, unalmas úton a szomszéd falu fele. A vonatok sokszor elzúgtak mellettem, szeretem a kopott tehervonatokat. Jó lenne egyszer az egyikre felugrani és lemenni Arizonába veled.

És minden majdnem jó volt, de valami mégis hiányzott. Határozottan és kérlelhetetlenül.


Itt otthon vagyok, és minden megint nehéz. A kiskertek üdesége csak illúzió, itt a valóság a nyakamba szuszog és leszegett fejjel sóhajtozik. Itt csak titokban illik boldognak lenni.

A zöld dombok, a hullámzó víz, minden olyan kerek és látszólagosan egész, de mégis, mintha egy üres díszlet lenne körülöttem.

A régi falu, a szép nyarak és a tompa őszök emléke, a hársak alatt az az asztal, a kívülről megtanult Radnóti versek. Itt voltam én, itt kezdődtem, valamelyik állomás melletti kiskocsmában.

És akkor még olyan izgalmas volt a jövőre gondolni. Magával ragadott a film, amiben annyi minden megtörténhet, és minden rólam szól. Amikor téged is csak elképzeltelek. Pompázatos, lehengerlő, hosszú utazás volt.

És most hiányoztak a vágyaim. A régi, szép, sokszínű vágyaim. Talán túl hamar teljesültek.

Ki kellett találjak megint valamit azon a szürke pocsolyás úton a kertek alatt, ami után megint vágyódhatok. Különben a lemenő napban villódzó jegenyefa, a harapnivaló, füstös levegő, a baljósan kéklő alkonyat és a hívogató hold csak üres díszlet marad.

Mentem hazafele a temető alatti elhagyatott úton, és nem tudtam, hogy köszönjek e a szembejövő furcsa nőnek, aki a pocsolyákat ugrálta át. Olyan volt, mint egy eltévedt őszi légy.

És a temetőben a halottak felháborodtak, mert valaki az egyik házban hangosan hallgatta a zenét. Milyen sokan voltak! És mind pihenni akartak. Szegények, a szürke sírkővel a fejük felett arra vannak kárhoztatva, hogy mindig szomorúan gondoljanak rájuk. Mintha azzal büntetnék őket, amiért itthagyták az élőket.


3 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com