Search
  • Virág

Omlett

Jan,kedves!


Azon a reggelen ültél velem szemben, szép hideg reggel volt a fűtetlen, jobb napokat látott endékás étteremben, a letűnt birodalom hajdani fürdővárosában. Omlett és rossz kávé szaga, olyan részletek, amire nem szívesen emlékezik az ember.

Fáradt voltam, sok dolog foglalkoztatott, és nem úgy ültem ott, ahogy az neked tetszene. Csak csóváltad a fejed és sóhajtoztál. És elillant a nagy, hangzatos, versekbe foglalt, lankadatlannak tűnő szerelmed egy fél óra leforgása alatt. Meggyőzted magad, hogy nem érdemes rám gondolni, értem lelkesedni, időt pocsékolni rám. Pedig ott voltam, nem mentem el sehova, és végig csak szerettelek. Az örökké tartó szerelmünk a körülmények áldozata lett. Ott azon a mesebeli köves utcán egy meghatározhatatlan színű lé lett belőle és eltűnt a lefolyóban.

Ottmaradtál a múltad által behatárolt világodban, amit minden áldott nap újra kezdesz azokkal a gondolatokkal, amiket egyszer már igazán kikukázhatnál. Legalább a nagy részét. A nem kellek senkinek, nem szeret senki, nem elég jó a világ és én sem vagyok elég jó, ezeket az igazán semmirekellő gondolataidat, amikkel az a gond, hogy érzéseket szülnek, és eleinte csak finom kis indákat növesztve hálózzák be a lelkedet, azt a szép, áttetsző üveggömböt a mellkasodban, majd egyre vastagabb karomként kapaszkodnak belé. Látszólag elválaszthatatlanul a lelked részét képezik.

És minden egyes nap megerősíted a határaidon újabb szögesdrótokkal a kerítést, majd a kerítés helyett falakat építesz, a berlini fal mintájára. Azon a falon egyre kevesebb ember, egyre kevesebb új élmény tud átjönni, akiket árgus szemekkel kontrollálsz. Hogy biztonságban érezd magad, de igazából nem is erre vágysz.

Azt mondtad sértetten, mennyi mindent adtál nekem. Én meg megmondom neked, jól figyelj, a nagy igazságot. Mindig sokkal több van nekünk, amit adhatunk, mint amit kapni szeretnénk. Rengeteg van belőle, mérhetetlenül gazdagok vagyunk. És minél többet adunk, annál gazdagabbak vagyunk.

Igy hát ne sajnáld az időt, amit velem töltöttél, az nem egy dolog, amit odaadtál nekem és elveszett. Az együtt töltött arany perceket és átaludt órákat, a sok nevetést és tág tüdővel sétálást a tengerparton a bársonyos homokon. Ha lepereg majd előtted életed filmje, ezek lesznek a legszebb részek.

Nincs olyan, amit elvettem volna tőled. Amit annak érzel, nem is létezik. Igaz, minden pillanat, az idő csillogó szilánkja megismételhetetlen, de a világ percenként újjászületik, és új fény tolakszik be az ablakon minden egyes reggelen. Megtöri a konyhát, a reggeli tea közben áll a világ egy helyben, a zajok meg mennek benne, mint egy lemezen. És te, aki igazából egy apró csepp vagy a végtelen tengerben, ugyanúgy, ahogy én, rajta vagyunk ezen a lemezen. A világgal együtt vagyunk, a búgással, kukorékolással, zümmögéssel, kattogással. Örök idők óta vagyunk így, együtt és mindennel egyetemben. Nem veszítünk semmit, mert soha semmi sem volt a miénk, de mi mindennek a részei maradunk örökkön örökké.


1 view

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com