Search
  • Virág

Mi és Ők

Megint és már olyan régóta az történik, hogy vannak az Ők és vagyunk Mi. Az Ők mindíg gonoszak és ostobák, megbocsájthatatlanul, Mi pedig fel vagyunk jogosítva arra, hogy ítélkezzünk felettük. Egy bizonyos nézőpontból nagyon kényelmes ez, főleg mert milliók teszik ugyanezt. És egyszer majd, remélhetőleg belátható időn belül Mi nyerünk a választásokon, és akkor Ők veszítenek. És hogy utána mit kell majd Ővelük csinálni? Maguktól megváltoznak, vagy lesznek átnevelőtáborok náci, homofób embertársaknak?

A másik Mi pedig azok vagyunk, akik elmenekültek ez elől, mert nem bírták a tyúkketrecharcot, otthagytuk a barátainkat, a családunkat a lelki békéért cserébe. Bezártuk a szórakozóhelyeinket, feladtuk a karrierünket, és kisimulva élünk látszólag szabad országokban. Mindent azzal a szemmel látunk, ami a diktatúrából, lelkileg megnyomorított emberek közül jötteké. Nagyra becsüljük az utca emberének kedvességét, a szolidaritást, azt, hogy olyannak fogadnak el minket, amilyenek vagyunk.

De! Mondjam azt, hogy biztos forrásból tudom? Egy pár lógás a buszon-metrón, rendszerellenes vélemények rendszeres posztolása, egy-két közlekedési kihágás és motozáskor 1 g fű a zsebben, és simán a börtönben találja magát az ember. A szabadság itt csak a szabálykövetőké. A szürke eminencia szélesebb és színesebb skáláján mozgóké.

És annak az elfogadása itt sem működik, aki nem pontosan ért egyet azzal, ami az uralkodó nézet. Liberálisnak mondják a nézetet, de ha nem fér bele abba, amit mindenkinek kötelezően gondolnia kell, akkor rögtön felcimkéznek nácinak vagy homofóbnak.

Sokszor eszembe jut a vidám életünk otthon, a legvidámabb barakkban, mert az volt nekem, az a megismételhetetlen eredetiség, ami az ottani emberek sajátja. Ami kár, hogy sokszor önpusztításba torkollik, persze ennek is megvan a maga bája, bizonyos keretek közt. A simogató nap és a finom szél, a jó fröccsök a hársak alatt, a falusi restiben, valamikor 90 táján. És érezzem most azt, hogy nem lehet így többé? Hogy jöttek Valakik, akik elvették tőlünk ezt az egészet?


Nem lehetne mégis a hazánkból-ami a miénk, ami mindenkié, aki ott él- egy jobb helyet csinálni? Egy olyan jobb helyet, ami nem csak nekünk, de mindenkinek jobb. Azoknak is, akik gyűlölködnek. Mert gyanítom, hogy akik gyűlölködnek, ugyanúgy felkelnek minden reggel, csinálnak maguknak egy rántottát, megisznak egy kávét, és emlékeztetik magukat arra, hogy mit gondoltak tegnap meg azelőtt a világról. Ugyanúgy levegőt vesznek percenként sokszor, és vannak szeretteik. Gondolom. Még kutyájuk meg macskájuk is, lehet hogy kedvenc zenéjük vagy akár íróik is vannak. Tehát. Valahogy mégiscsak hasonlítunk egymásra. Nem lehetne csak végighallgatni őket, amikor valamit mondanak, csak erre a hasonlóságra gondolni közben, és elfogadni, vagy nem tudom. Talán a valódi liberalizmust megvalósítani, ami még talán sehol sem sikerült. Ha nagyban nem lehet, akkor kicsiben. Azt, hogy nincsenek Ők, hanem vagyunk Mi mindannyian.

Nem lehetne valahogy máshogy? Mondjuk leülni és meginni egy kávét egy gyűlölködővel, és beszélgetni. Megérezni azt kölcsönösen, hogy egy hely van mindannyiunknak, amit jobbá akarunk tenni.



0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com