Lustaság

Néha eljönnek a lusta, sütiszagban hömpölygő vasárnapok, amik nem mindíg vasárnapra esnek.

Amikor csak nyújtózom egyet befelé, és helyet csinálok belül magamnak.

Amikor elnyúlik minden és kisimul. A dolgok, amiket tenni kellene, a könyvek, amiket olvasni kellene, a nyelvek, amiket tanulni kellene. El lehet őket tolni, kifele egy másik idősíkba, mert belül kell a hely.

Kell a hely a szobahőmérsékletű, tágas és kényelmes Semminek.

A Semmi egy lehelletpuha pihepaplan, amiben az egyik pihén pici pehely vagyok. és saját magamat cirógatom.

A macskák pedig nem csodálkoznak ezen, persze. Sosem csodálkoznak semmin.

A gyümölcsöző, termékeny semmittevés ideje ez. Hogy van a Bibliában? Ideje van a vetésnek, az aratásnak. De hol marad a Semmi? Hol marad a saját magam ünneplése?

Az ideje annak, hogy ne gondoljak semmire, ideje a szöszölésnek, az idő selymes fonala göngyölítésének és a tollpihékben való lebegésnek. A macska szőrében a fraktál formák felfedezésének, és a pillanatnyi megvilágosulásnak, mert az egyik szőrfraktálból előbújt az egész macska. Egy pillanatnyi megértése a világmindenségnek.

Átsuhan azért néha ezen a közegen egy-egy világi gondolat is, hogy például megígértem valamit valakinek, amit ma kellene megcsinálnom...de miért is igértem meg...pont akkor kellene azt csinálnom, amikor a Semmiben lubickolok?

De aztán megnyugtatom a lelkiismeretem. El kell fogadnom, hogy a Semmi hatalmasabb nálam, és az időt puha és színes vattacukorrá változtatta, ami bekebelezett magába.