Search
  • Virág

Józsefváros

Esett az eső, a városban sötéten csillogó pocsolyákon lépkedtem át. A nyolcban, a kilencben, ahol régen, de rég is volt, otthon éreztem magam.

Olyan volt akkor oda menni, kilencvenháromban, mint egy másik földrészre utazni, akkor, amikor a valódi utazásról csak álmodoztam. Meg akartam hódítani ezt az új földrészt, a Józsefvárost, az egész Lujza utcát meg a Magdolnát, a Teleki téren innen és túl eső területet. Akkora vágy élt bennem, majd szétrobbantott a valamit akarás vágya.

Minden nap tavasz volt, vad tavasz, még a hideg télen is, ami csak a testnek fájt, a léleknek nem. Amikor bent a szobában mormogott a konvektor és kint a konyhában mezitláb felfáztam, amikor az új szerelemmel járó új élet játszani kezdett velem.

A Józsi meg az Ica, akik minden este majdnem megölték egymást a szomszédban, a sötét kapualjban csendesen szipuzó árnyak, a nappal sem józan sokaság. A Lajosbá, akit a delirium tremens megőrjített, majd felrobbantotta magát egy reggel a gázrezsóval, pedig csak rá akart gyújtani. A szobakonyhás lakás a szomszédban, ahol hatan laktak és a gyerekek nem jártak iskolába. A szép piac, ahol nap mint nap a lelküket is eladták a vidékről pestre költözött cigányok.

Mindez komfortzónán belüli volt és meseszerű. Sosem hittem el a szörnyűséget, mindig azt gondoltam, ez az egész csak egy színház. Reggelente Józsi nevetve odafordul Ica felé, és belecsíp az arcába pajkosan. Ica megdorgálja, és jót nevetnek. A balta sosem kerül elő, és mindketten örökké élnek, mint mi, mint mindannyian, akik igazából teljesen és töretlenül boldogok vagyunk. A szipus fiút anyukája kakaóval ébreszti, és onnantól kezdve inkább a templomba jár. Biztos voltam benne, hogy valójában minden ki van bélelve jósággal, lehet ugrálni, mert ha esel, puhára esel. Finom kis karjaikkal tartanak minket az őrangyalok. Valahogy a valóság fájdalma nem tudott befurakodni a boldogság rózsaszínben játszó membránján.

Ott lakni megváltás volt, egy pőre és igaz kiáltás a budai hazug sugdosások után. Örök újrakezdés volt, szédületes száguldás, a felnőtt élet minden borzalmával a felelősség felé, és menekülés előle. Fogócskát játszottunk, én meg a felelősség, hosszú éveken át.

Azok a féktelen, hideg telek, elképzelhetetlenül koszos kinti vécék, és az örök hála érzése azért, hogy élek, hogy van hova hazamennem, van aki vigyáz rám és van, akikre vigyázhatok! A jeges vizű pocsolyák éjszakánként hivogattak, kaland volt a sárban csúszni, vagy direkt a pocsolyába ugrani és harsány röhögéssel felébreszteni az alvókat hajnalban. Nagyszerű volt az időben visszatáncolni, másfajta életet elképzelni. És arról álmodozni, hogyha egyszer menő művész leszek, itt fogok lakni valamelyik padláson és bármikor leugrok majd a Tilos az Á-ba.

És időközben eltelt harminc év, és ez a forrongó lelkem annyi mindent kívánt még, amit mind, maradéktalanul megkapott, hogy az egész valóra vált kívánságmassza, ez a sokszínű egyveleg a valóságban ébredt rá saját maga létezésére.


0 views0 comments

Recent Posts

See All

One love

Visszajöttem a forgatagba, az elégedetlenségbe, a folyton birtokolni akarás világába. A racionálisnak nevezett, modern, adok-kapok behatároltságba, ahol nagyon szerencsés esetben van egy szeretö csal

Budapest 2

Buudapest, kezdek rajongani érted! Van valami ellenállhatatlan, megfoghatatlan sármod, valami utánozhatatlan, szofisztikált őrület az utcáidon. Idáig többnyire csak szidtalak, de ma megláttam, hogy it

Berlin

Berlin nekem a szakadatlan és kiszakadni vágyó monotonitás, ragyogó létünket ezüstös pókhálóként beszövő apró szorongások, a hajnali ébredés előtti megvilágosodások, az álmatlan, fájdalmas éjszakák, a