A nyolcban esett az eső, sötéten csillogó pocsolyákon lépkedtem. Régen, nagyon régen itt otthon voltam.
A Józsefváros kilencvenháromban egy másik földrész volt, amit meg kellett hódítanom. Az egész Lujza utca meg a Magdolna, a Kálvárián és a Teleki téren innen és túl. A hódítás vágya szétrepesztette a lelkemet összatartó keretet. Minden nap vad tavasz volt, még télen is. A hideg csak a testnek fájt, a léleknek nem. A szobában morgott a konvektor és a konyhában fáztam. A Józsi meg az Ica a szomszédban minden este megölték egymást. A kapualjban csendesen szipuzó árnyak, a nappal is részeg Lajosbá, akit egy reggel felrobbantotta magát a gázrezsóval. A gang végi garzonban hatan laktak, a gyerekek nem jártak iskolába. A piac mocskosan tündöklött, nap mint nap eladták a lelküket a Pestre költözött cigányok egy nintendóért vagy egy zöld nyomot hagyó aranyláncért.
Azt gondoltam, hogy ez az egész csak egy színház. Reggelente Józsi nevetve odafordul Ica felé, belecsíp az arcába, és ő felkacag. A balta sosem kerül elő, mindketten örökké élnek. Igazából töretlenül boldogok, csak néha el kell játszaniuk, hogy haragszanak. Hogy a színdarab nézői ne unatkozzanak. A szipus fiút anyukája kakaóval ébreszti, és másnaptól már a templomba jár. Biztos voltam benne, hogy valójában minden ki van bélelve jósággal, lehet ugrálni, mert ha esek, puhára esek. Finom karjaikkal megtartanak az őrangyalok. A valóság fájdalma nem tudott befurakodni a boldogság rózsaszín membránján.
Kilencvenháromban a Józsefváros megváltás volt, pőre és igaz kiáltás a budai hazugságok után. Újrakezdés nagy robajjal, szédületes száguldás. Igyekeztem, hátha olyan leszek mint valaki közülük, de hamvas lekemen nem fogott semmi sem. Hiába, az alkoholizmus évtizedek kemény munkája a nagy költők szerint. Fogócskát játszottunk, én és a felnőttkor, éveken át. Azok a féktelen telek, elképzelhetetlenül koszos kinti vécék, az örök hála érzése azért, hogy élek! Arról álmodoztam, hogy egyszer menő művész leszek, és itt fogok lakni valamelyik padláson. Időközben eltelt harminc év, és a forrongó lelkem a valóságban ébredt rá saját létezésére.