Search
  • Virág

Horror az esőben

Updated: Aug 6

Amikor kint vagyok az erdőben, a nehéz és csodákkal teli erdőben, messze a várostól, akkor az a megnyugtató valami olyan sűrű, hogy minden apró résen utat tör magának, és eláraszt. Akkor már nincsenek kérdések, csak ott és akkor van, és a végtelen idő.

Pár napja késő este mentem a házba, leszálltam a buszról és 40 percet gyalogoltam az úton, mert az erdei úton nem mertem. Majdnem teljesen sötét volt. Megkértem a buszvezetőt, hogy álljon meg a faluban, de egy “darfisniss” volt a válasz. Aztán gondoltam, örülök inkább.

Na azért kicsit svéd horrorfilmes volt a hazaút.

A méhecskék a zenélő akácfán már aludtak. Eltűnődtem, hogy vajon az egész napos gyűjtögetés után a virágokon alszanak, vagy valahova hazamennek? Azokba a színes dobozokba, amik az erdőben vannak. És ha valamelyik nem akar hazamenni, az aludhat a virágokon? Vajon van olyan lázadozó méhecske, aki nem megy a többiek után?

Mindenesetre nagyon jó életük lehet az illatos akácfán.

Mentem, mentem a sötéten át, és igyekeztem ilyen aranyos és megnyugtató dolgokra gondolni, amikor az út a sűrűségbe ért, és csak néha ment el mellettem egy-egy autó, megvilágítva az utat.

Az erdő hangokat adott ki. Vinnyogó állatok ugrottak ki belőle, csak az árnyékukat láttam. Az eső néha eleredt, és a leveleken zörgetett, ami kimondottan félelmetes volt a sötétben. Olyan érzésem volt, mintha motozna valaki. Láttam sünit és rókát is, és a szomszéd hobbimalacainak a szaga közeledett, ami már otthon-érzés, de még hátra volt a teljesen sötét, faluba vezető út. Régen egy kastély volt a faluban, de lebombázták, most már csak egy domb van a helyén. Azon az úton nem nagyon vettem levegőt, és igyekeztem gyorsan menni, de nem szaladni. Ha esetleg a svéd horrorfilmből a háromméteres sámánszerű szörny leskelődne, akkor ne gondolja, hogy tudom, hogy ott van.

Aztán a cica elémszaladt, megismert az utca végéből- nem tudom, hogy csinálja- és nyivákolva kisért hazáig. Ilyenkor mindig elmondja, hogy mennyire hiányoztam, és jó lenne, ha nem mennék el máskor. Elmeséli, mennyi egeret meg kismadarat evett meg, és mennyire hiányoztam.

Aztán udvariasan megvárva, amig a házba érek, tökéletes időzítéssel rákezdett az eső. Igazi német eső volt, pontos, kimért, alapos. De amilyen hangokat adott ki! Megint thrillerbe illő volt, ahogy a kerti sátorról zuhogott le a víz a betonra, és tisztán lehetett hallani, hogy valakik kergetőznek kint. Menyétek, vagy rókák, gondoltam, miközben meghűlt a vér az ereimben. Persze csak az eső hangjai voltak. Az ereszről, a lukakból folyt le a víz mindenhova.

Az erdőben a méltatlankodó madarak, az alapos eső, a sosem nyugvó szél, mindezek az örök csend masszájába olvadt és onnan elkülönülni képtelen hangok. Egy nagy, isteni hangverseny részei. Valójában a háttér csendje sokkal hangosabb, mint ők, azt túlharsogni nem tudják soha.


0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com