Search
  • Virág

Horror az esőben

Amikor kint vagyok az erdőben, ott, abban a nehéz és csodákkal teli erdőben, messze a várostól, akkor az a nagy, megnyugtató valami olyan tömény, hogy minden apró résen utat tör magának, és eláraszt. Akkor már nincsenek kérdések, csak ott és akkor, és végtelen idő.

Pár napja késő este mentem a házba, leszálltam a buszról és 40 percet gyalogoltam az úton, mert az erdei úton nem mertem. Majdnem teljesen sötét volt. Megkértem a buszvezetőt, hogy álljon meg a faluban, de egy “darfisniss” volt a válasz. Aztán gondoltam, örülök inkább.

Na azért néha para volt, kicsit svéd horrorfilmes. Meg mesebeli is.

A méhecskék a zenélő akácfán már aludtak, azon gondolkodtam, hogy vajon az egész napos gyűjtögetés után a virágokon alszanak, vagy valahova hazamennek? Azokba a színes dobozokba, amik az erdőben vannak? És ha valamelyik nem akar hazamenni, az aludhat a virágokon? Vajon van lázadozó méhecske, aki nem megy a méh-birkanyáj után?

Mindenesetre nagyon jó életük lehet az akácfán meg a többi illatos viràgon.

Na, csak mentem, mentem, és igyekeztem ilyen aranyos és megnyugtató dolgokra gondolni, amikor az út a töksötét sűrűségbe ért, és csak néha ment el egy-egy autó.

Az erdő kétoldalt, az út mellett hangokat adott ki. Kiugrottak valamilyen vinnyogó állatok, csak árnyékokat láttam. Az eső néha eleredt, és a leveleken zörgetett, ami kimondottan félelmetes volt a sötétben, olyan érzésem volt, mintha motozna valaki. Láttam sünit és rókát is, és a szomszéd hobbimalacainak a szaga közeledett, ami már otthon-érzés, de még hátra volt a teljesen sötét, faluba vezető út, kétoldalt némán beszélő fákkal. Régen egy kastély volt a faluban, de lebombázták, most már csak egy domb van a helyén. Azon az úton nem nagyon vettem levegőt, és igyekeztem gyorsan menni, de nem szaladni. Ha esetleg a svéd horrorfilmből a háromméteres sámánszerű szörny leskelődne, akkor ne gondolja, hogy tudom, hogy ott van.

Aztán a cica elémszaladt, megismert az utca végéből- nem tudom, hogy csinálja- és szaladt felém, nyivákolva kisért hazáig. Ilyenkor gondolom, mindig elmondja, hogy mennyire hiányoztam, és jó lenne, ha nem mennék el máskor. Meg egyáltalán. Elmeséli, mennyi egeret meg kismadarat evett meg, de ennek ellenére nagyon hiányoztam.

Aztán udvariasan rákezdett az eső. Megvárta, amig a házba érek, és tökéletes időzítéssel zuhogni kezdett. Igazi német eső volt, pontos, kimért és alapos. De amilyen hangokat adott ki! Megint thrillerbe illő volt, ahogy a kerti sátorról zuhogott le a víz, le a betonra, és tisztán lehetett hallani, hogy valakik kergetőznek kint. Menyétek, vagy rókák, gondoltam, miközben meghűlt a vér az ereimben kicsit. Persze csak az eső hangjai voltak. Az ereszről, a lukakból folyt le a víz a vödrökbe vagy a földre.

Az erdőben a méltatlankodó madarak, az alapos eső, a sosem nyugvó szél, mindezek az örök csend masszájába olvadt és onnan elkülönülni képtelen hangok. Egy nagy káosz-hangverseny részei. Valójában a háttér csendje sokkal hangosabb, mint ők, azt túlharsogni nem lehet.


0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com