Search
  • Virág

Gazdagság

Kedves Jan,


azért írok, mert rájöttem, milyen gazdagok is vagyunk valójában. Régebben is sejtettem, de tegnap rádöbbentem a vonatúton, amikor egyedül maradtam a gondolataimmal. 

Csak a ragyogást éreztem, ami abból a kincsesládából áradt, ami a szívemben van. Ebben fürödtem, ahogy száguldottunk az öröklét felé. A ragyogásból képek tűntek elő, kalandok veled. Nyugodt, végtelen pillanatok. Vacsorák a teraszon, nevetés meg piknik a tónál az esti esőben. Ebben az idősíkban még meg nem történt dolgok. Valahol máshol megtestesült vagy megtestesülni készülő vágyak. 

Elkezdődött a film, amit ketten írunk. 

Úton voltam feléd, a puha mohás erdő felé, a kiszáradt búzamezők felé, és tudtam, hogy  kísértésbe esem majd. Mert kísértésbe esni jó, akármit is mondott az a buddha. 

Olyan nemes, olyan szép lovag vagy méltósággal teli esetlenségedben! 

A lassú beszédedben, a megfontolt mozdulataidban olyan vagy, mint aki ezen a földön ügyetlen kicsit, de belül ragyog. 

Egy homályos szürke izzás vesz körül, ahogy megformálod a szavakat, ahogy tétován felemeled a kezed egy íves mozdulatra, amikor elkezdesz valami finom, múlt-ízű és távolian ismerős dologról beszélni. 

Olyan történetet mondasz, ami itt játszódik, ahova tudom, hogy elválaszthatatlanul idetartozom. Hallgatok, és ott vagyok abban amit mesélsz. Csak nézlek téged, és le vagyok nyűgözve. Közben az idő lassan lépked, meg-megáll, sűrű, nyugodt hullámzása elringat.

Semmilyen állathoz nem hasonlítasz, inkább olyan vagy, mint egy ezüst ereklye. Tompa fényű és mozdulatlan, biztos mint az oltár. A múlt, amiről szépen tudsz beszélni, nem hagyott nyomot rajtad. Szelíd és állandó lettél, a szürkeségeddel szívet melengető. A folyékony létben úszkálunk, lehajtjuk a puha avarra a fejünket, kibontalak. 

Minden nap kinyitok egy kis ablakot benned, és ami mögötte van, az egy ismerősen boldog és fájdalmas meglepetés. Mint abban a giccses adventi naptárban, amit az őrült barátnőnktől kaptál egyszer. Mesélted, hogy rózsaszín pónik voltak rajta és kiakadtál, ahelyett, hogy röhögtél volna.. Még sokat kell tanulnod az élettől. 

Aztán olyan hosszan beszéltél, hogy késő lett, és ülve elaludtam. Azt kívántam, hogy vedd már észre, hogy ideje hazamenned. És még mindíg a fal előtti időkről beszéltél. Résnyire nyitott szememen át néztelek, ahogy a gyertyafényben átváltozol. Mindenki voltál, a nagymamám, az anyám, és mindenféle démonok. De félni nem tudtam, mert annyira fáradt voltam. És cigiztél, meg bort kellett inni veled, pedig nem akartam. A füstszag a nagymamámra emlékeztetett. 

Úgy örültem, amikor végre elmentél! Mert olyan jó egyedül a csillagokat számolni, elaludni miközben a szú rágcsál és hallani, hogy visszajöttek az egerek a spájzban. 

Majd arra ébredni, hogy már elkezdtelek kicsit utálni. Ez jó jel, te is tudod. 

Azt hiszem, egyenlőre nem leszek buddhista, kedves Jan, mert annyira éltet az, hogy elhiszem, hogy akit megálmodtam magamnak, az te vagy. 

És soha nem fogom nagybetűvel írni azt, hogy te, mert te valójában saját mamögött létezel, és az is lehet, hogy nem is létezel. De az is lehet, hogy te én vagyok. 


1 view0 comments

Recent Posts

See All

One love

Visszajöttem a forgatagba, az elégedetlenségbe, a folyton birtokolni akarás világába. A racionálisnak nevezett, modern, adok-kapok behatároltságba, ahol nagyon szerencsés esetben van egy szeretö csal

Budapest 2

Buudapest, kezdek rajongani érted! Van valami ellenállhatatlan, megfoghatatlan sármod, valami utánozhatatlan, szofisztikált őrület az utcáidon. Idáig többnyire csak szidtalak, de ma megláttam, hogy it

Berlin

Berlin nekem a szakadatlan és kiszakadni vágyó monotonitás, ragyogó létünket ezüstös pókhálóként beszövő apró szorongások, a hajnali ébredés előtti megvilágosodások, az álmatlan, fájdalmas éjszakák, a

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com