Search
  • Virág

Egy másik történet

Kedves Jan,


Lassan elkezdődik egy másik történet. Ahogy az ősz befele fordul és szürkére emészti magát, megszenvedi az elmúlt heteket, egyre gyakrabban és hosszabban sóhajtozik, és a benne fegyülemlett dolgokat rakosgatja ide-oda jövő tavaszig.

Akárcsak én. Miután hónapokig hitegettem magam azzal, hogy nem is létezem, csak egy boldog szellő vagyok, ami átsuhan az életen és vissza se néz, most úgy érzem, megint itt van a súlyosság. Ès az a régóta kitartó hangocska, ami azt mondogatja folyton, hogy megkaptad saját magad, és viselned kell. Így élned, halnod kell. Igy magadban, ahol vagy, úgysem változol.

Anyám hangja, nagyanyám hangja. A lelkiismeret-furdalás hangja, ami azt mondja, vigyázz! Emlékezz, mert rosszat tettél. Kérdezem, mire emlékezzek, de nincs válasz, csak az a folytonos emlékeztetés, hogy biztosan akad olyan dolog, ami miatt rosszul kell hogy érezzem magam, mert most van az ideje a bűntudatnak. Amikor a hideg nyirkosság elmossa az eget, eltűnteti a holdat és egybefüggően nyomasztóvá teszi a nappalokat, amikor a Berlinből hozott frissességnek lejár a szavatossága, akkor van itt annak az ideje, hogy emlékezzek és együtt érezzek. Az elégedetlenekkel, a folyton morgolódókkal, akiknek mindíg valami fáj, és együtt énekeljek a panaszáradat kánonjával.


De tudod mit? Ez a másik történet, ami most kezdődik, nem kell, hogy olyan legyen, mint a többi. Az a sokmillió, sorozatgyártott forgatókönyv, ami szerint azok élnek, akik nem tudják, hogy írhatnak egy teljesen újat saját maguknak. Hiszen ez a tél az új időszámításunk első tele, legyen csak alanyi jogon pompás. Engedjük meg, hogy a többiek éljenek a saját forgatókönyvük szerint. Panaszkodjanak, bizonygassák egymásnak, hogy nem könnyű az élet, hogy mindenben van valami kivetnivaló. Roskadozzanak saját maguk súlya alatt. Mi meg rájuk se hederítsünk, azt a kis gonosz suttogást pedig, aki próbálkozik meggyőzni minket arról, hogy mi is össze kell, hogy szűküljünk télire, meg kell, hogy húzzuk magunkat abban a kényelmetlen ruhában, amit még régen a lelkünkre húztuk, de már rég kinőttük, engedjük el a fülünk mellett. Hadd mondja a magáét, majd abbahagyja egyszer.

Itt van melllettem az ezüst cipellőm, aminek olyan jól áll a berlini szél. Amit akkor vettem, amikor veled találkoztam, a majdani fényes esték és színházlátogatások emlékére. Csak rá kell néznem, és tudom, mi méltó hozzám, és mi az, ami nem. Méltó a méltóság, a nagyság, a ragyogás, az öröm, méltatlan a panaszkodás és az elégedetlenség.



1 view0 comments

Recent Posts

See All

One love

Visszajöttem a forgatagba, az elégedetlenségbe, a folyton birtokolni akarás világába. A racionálisnak nevezett, modern, adok-kapok behatároltságba, ahol nagyon szerencsés esetben van egy szeretö csal

Budapest 2

Buudapest, kezdek rajongani érted! Van valami ellenállhatatlan, megfoghatatlan sármod, valami utánozhatatlan, szofisztikált őrület az utcáidon. Idáig többnyire csak szidtalak, de ma megláttam, hogy it

Berlin

Berlin nekem a szakadatlan és kiszakadni vágyó monotonitás, ragyogó létünket ezüstös pókhálóként beszövő apró szorongások, a hajnali ébredés előtti megvilágosodások, az álmatlan, fájdalmas éjszakák, a

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com