Berlin

Berlin nekem a szakadatlan és kiszakadni vágyó monotonitás, ragyogó létünket ezüstös pókhálóként beszövő apró szorongások, a hajnali ébredés előtti megvilágosodások, az álmatlan, fájdalmas éjszakák, a felejtésbe nyúló beszélgetések és tomboló táncaink, a jóllakottság és a termékeny éhség, az egyre növekvő öröm és soha el nem múló bánat, az otthon melege és a nyughatatlan vágtázás az ismerős ismeretlenbe.

A soha meg nem álló körhinta. Imádom 🎡

A Berlint beszövő szürke, hideg massza termékeny talajjá válik a viking lelkeknek és a cudar körülményekhez lassacskán hozzászokó romantikusoknak. Az emberek hallgatása látszólagos és időszakos. Valójában mindannyian táncolnak belül, de egymás iránti tiszteletből pókerarcot öltenek. Össze-összekacsintok velük, a szobafestővel, az ellenőrrel, a kisnyugdíjassal: most már kezdem érteni és ezt velük is éreztetem. Nem rossz ez a hely, a bulizáson, a nyelvet nem értés eufóriáján túl sem reménytelen erre a