Szülinapra, magamnak, a lényegében mindig változatlan Barcelona. Egy nap egyedül. A felesleges pompa, a felesleges beszéd, a márványpadlók és a nehéz függönyök, a kegytárgyakat tisztogató szúrós tekintetű nénik és az időtlen unalomban olvadó bácsik városában. Mindenhol van valaki, akinek be nem áll a szája, miközben a marseille-i szappan illata nyomot hagy a lelkeken, örök tavaszt kölcsönözve mindenkinek. Itt minden annyira komolytalan. Mintha mindenkinek lenne egy szerepe, nem túl komoly, olyan kicsit olcsó, könnyen megtanulható szerep, amiből ha kijönnének, megsemmisülnének. Serranoi sonka és szemétszag keveredik elválaszthatatlanul, és az idő nem hagy nyomot semmin. A nénik, a bácsik ugyanazok, mint harminc éve. Most van kilencvenkettő, jövünk anyámmal kocsival és meg sem állunk Portóig. A szárított ruhák, a házioltárok és a birodalmi öntudat egy végtelenített szimfónia ebben az örökké komolytalan városban.
Comments