Search
  • Virág

Büszkeség

Kedves Jan,


Mondd, szerinted mire jó a büszkeség?

Ki az, aki erénynek tartja, és mire jutott vele az életben?

Mert már találkoztam büszke emberekkel, nagyonis sokkal, de úgy vettem észre, hogy nem igazán jutottak előre a vele. A büszkeségük olyan, mint egy kis szellőzetlen betegszoba, ahova elmenekülhetnek, ha nem akarnak szeretni másokat. A szoba üres és sötét, és nem jönnek ki belőle egyhamar. Ha pedig sokáig vannak bent, maguk is megbetegszenek.

Amikor valaki ránktámad, büszkeséggel szokás védekezni. De úgy vettem észre, hogy nem érdemes. A büszke embereket figyelve azt vettem észre, hogy jó kilépni ebből a büdös betegszobából, és elismerni a másik igazát. Jobb olyannak lenni mint a víz, ami mindenhova befolyik és mindenhonnan kifolyik, aminek hatalmas ereje a lágyságában rejlik.

Aki régóta cipeli a büszkeség csomagját, annak nem könnyű lerakni. De ha egyszer lerakja ezt a nehéz és bűzölgő dolgot, megérzi a könnyűség szabadságát. Csak rajta áll, mikor teszi le, hiszen ő maga gondolja azt, hogy cipelnie kell.

Pedig nem kell, bármennyire hihetetlen, akkor sem, ha körülöttünk sok ember cipel hasonló csomagot, és még ráadásul nyögdécselnek is közben. Panaszkodnak, hogy milyen nehéz, de szenvedélyes odaadással viszik tovább.

És ha kérdezi tőlük valaki, hogy miért nem teszik le, akkor felháborodnak, és azt mondják, hogy nem tudják letenni. Meg hogy már olyan régóta cipelik, hogy ilyenkor már lehetetlen megszabadulni tőle. Pedig az igazság az, hogy olyan egyszerű lenne bárhol lerakni, akármelyik utcasarkon, de hiányozna nekik. Üres lenne az életük nélküle. Annyira megszokták, hogy el se tudnák képzelni az életet csomag nélkül.

Inkább meggörnyednek a büszkeség súlya alatt, és közösséget vállalnak azokkal a büszke emberekkel, akik szintén a büszkeség csomagját cipelik.

Az igaz, hogyha egyszer leraknák, egy ideig úgy éreznék, hogy nincs miről beszélgetni. De ha egy csendes őszi estén a folyóparton sétálnának, ahol az út hosszúra nyúlik, és néha megtöredezve elfogy, a hold meg oldalról világít az éppen leszálló ködre a fekete fák mögül, eljutnának a szívükbe, abba a megengedő határtalanságba. A köd hidat képezne, ami alatt ünnepélyesen átvonulnának, és könnyű léptekkel mennének tovább csomagok nélkül.


2 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com