Search
  • Egyik Virág

Búcsú

Updated: Dec 29, 2021



Nem szeretek búcsúzni, de tudom, hogy valaminek vége lesz azzal, hogy elhagyom Berlint. Visszamegyek oda, ahonnan azért jöttem el, mert szabad akartam lenni. És most már tudom, hogy bárhol szabad lehetek. Berlin segitett megtalálni az igazi szabadságom, amit bárhol megtalálhattam volna.

El kellett jönnöm Pestről, mert nagyon nagy súlya volt az emlékeknek, a kudarcoknak és a sikereknek. A rengeteg ismerősnek, a pletykáknak, az örökké tartó barátságoknak. A jól megkomponált mondanivalóknak és az önpusztításnak, a kiúttalanságnak.

Hatalmas erővel hatott rám a felismerés, hogy Berlin mennyire elfogadó. Mindegy, hogy pizsamában megyek ki az utcára, vagy nem akarok senkivel se beszélgetni, belefér. Megkaptam a láthatatlanságot, a súlytalanságot. Hiányzott a közelség, de a nárcisztikusan légies nyüzsgés elkápráztatott. A látszólag végtelen lehetőségek, az örökké fiatalok, a súlytalan mosolyok és a kisimult arcok városa ez, ahol a béke észrevétlenül finom elegyet alkot a rettegéssel. Minden kúl, lehet morcosnak és ráncosnak lenni, lehet bárhol és bármilyen tempóban biciklizni, a város közepén meztelenül napozni. Lehet nem megtanulni németül és húsz évig gondtalanul itt élni.

De a tapinthatóság, a valódiság nem olyan formában van itt jelen, ahogy megszoktuk. A szerelem is feloldódik a levegőben és elpárolog, senkinek sincs rá igazán szüksége. Annyi minden más van, ami érdekes és szórakoztató. Mondhatnánk úgy is, hogy a felszínesség fellegvára.

A világon a legjobb hely, tudom, de öt súlytalanságban töltött év után már hiányzik a gravitáció. Öt oldódásban töltött év után úgy érzem, véget ért a terápiám, meggyógyultam, megtanultam egy kicsit olyan lenni, mint ez a város. Csak úgy kedvesnek lenni, elvárások nélkül segíteni, az életnek örülni és nem drámázni. Megtanultam, hogy sok dolog nem olyan fontos, mint amilyennek látszik, és egy csomó mindennek nincs tétje igazán. Ez Berlin titka, ezért marad örökké fiatal.

És mégis sírok, itt, a kávézóban, ahol megismertelek. Milyen jó, hogy itt még azt is lehet. Senki nem jön ide és próbál vigasztalni. Akkor is besütött a nap, és te is ragyogtál, belőled a háboríthatatlan boldogság ragyogott. Sírok, mert hiányozni fog minden, amit itthagyok. Ez a hatalmas és ellentmondásos szépség, a veled töltött egyetlenegy nap, ami mindig eszembe jut, amikor itt vagyok. Szeretem ezt a pehelykönnyű múlandóságot, és tudom, hogy nem lesz ilyen, amikor egyszer visszajövök. Bárcsak téged is ennyire tudtalak volna szeretni!


5 views0 comments

Recent Posts

See All

Harag