Search
  • Virág

Búcsú

Kedves Juan,


Búcsúzkodós hangulatban vagyok. Pedig nem szeretek búcsúzni, de úgy érzem, valaminek vége lett azzal, hogy elhagyom Berlint. Visszamegyek oda, ahonnan eljöttem, mert szabad akartam lenni. És sikerült szabaddá válnom, mert most már tudom, hogy bárhol szabad lehetek. Berlin segitett megtalálni a belső szabadságom.

El kellett jönnöm, mert nagyon nagy súlya volt az emlékeknek, a veszteségeknek, a nem sikerült dolgoknak és a sikereimnek. Annak, hogy rengeteg embert ismertem, és rengetegen ismertek, az idegesítő pletykáknak, az örökké tartó barátságoknak. A jól megkomponált mondanivalóknak és az önpusztításnak, a látszóladgos kiúttalanságnak.

Hatalmas, eufórikus erővel hatott a felismerés, hogy mennyire elfogadó helyre jöttem. Valóban, mindegy, hogy pizsamában megyek az utcára, vagy nem akarok senkivel se beszélgetni, belefér. Nagyon sokminden belefér. Megkaptam a láthatatlanságot, a súlytalanságot, amire vágytam. És hiányzott a közelség már kezdetektől fogva, de a nyüzsgés látványa, a nárcisztikus emberek légies közege elkápráztatott. A lehetőségek, amik látszólag végtelenek, a széles mosolyok, az örökké fiatalok, a nem számonkérők, a súlytalanok és a kisimult arcok városa ez, ahol a béke észrevétlenül finom elegyet alkot a történelmi rettegéssel. Valahogy minden jó és kúl, és lehet morcosnak és ráncosnak is lenni, lehet bárhol és bármilyen tempóban biciklizni, a város közepén meztelenül napozni és nyilvános helyeken szexelni. Lehet nem megtanulni németül és húsz évig gondtalanul itt élni.

Csak a tapinthatóság, a valódiság nem olyan formában van itt jelen, ahogy megszoktuk. A szerelem is feloldódik a levegőben és elpárolog, senkinek sincs rá igazán szüksége. Annyi minden más van, ami érdekes és szórakoztató. Mondhatnánk úgy is, felszínesség a köbön.

A világon a legjobb hely. Tudom. De öt év után ez is unalmas. Öt oldódásban töltött év után úgy érzem, véget ért a terápiám, kigyógyultam a mélységes szomorúságból, a kilátástalanságból és mások hibáztatásából. Úgy érzem, megtanultam egy kicsit Berlin lenni. Csak úgy kedvesnek lenni, elvárások nélkül segíteni, az életnek örülni és mások drámájától távolságot tartani. Megtanultam, hogy nem olyan fontosak a dolgok, amik annak látszanak, és egy csomó mindennek nincs tétje igazán. Ez Berlin titka, azt hiszem, ezért marad örökké fiatal.

És mégis sírok, itt, a kávézóban, ahol megismertelek. Milyen jó, hogy itt még azt is lehet, senki nem jön ide és próbál vigasztalni. Akkor besütött a nap, és te is ragyogtál, belőled a háboríthatatlan boldogság ragyogott. Sírok, mert hiányozni fog minden, ami itt van, ez a hatalmas és ellentmondásos szépség, a veled töltött egyetlenegy nap, ami mindíg eszembe jut, amikor itt ülök. Mennyire szeretem ezt a helyet! Csodával teli és múlandó, tudom, hogy nem lesz ilyen pár év múlva, amikor visszajövök. Bárcsak téged is ennyire tudtalak volna szeretni!


3 views0 comments

Recent Posts

See All

One love

Visszajöttem a forgatagba, az elégedetlenségbe, a folyton birtokolni akarás világába. A racionálisnak nevezett, modern, adok-kapok behatároltságba, ahol nagyon szerencsés esetben van egy szeretö csal

Budapest 2

Buudapest, kezdek rajongani érted! Van valami ellenállhatatlan, megfoghatatlan sármod, valami utánozhatatlan, szofisztikált őrület az utcáidon. Idáig többnyire csak szidtalak, de ma megláttam, hogy it

Berlin

Berlin nekem a szakadatlan és kiszakadni vágyó monotonitás, ragyogó létünket ezüstös pókhálóként beszövő apró szorongások, a hajnali ébredés előtti megvilágosodások, az álmatlan, fájdalmas éjszakák, a