Search
  • Virág

Az üres házban

Vidéken, az üres hàzban beszél a csend.

Most értettem meg. Idáig azt hittem, hogy a magam hangjàt hallom, de nem. A csend az.

Amikor leszállok a vonatról, és àtmegyek az erdőn, sokáig csak tanakodom, rakosgatom a dolgokat rendbe magamban. Kicsit bosszankodom, meg örülök, meg hálás vagyok, de nem úgy, igazából, csak gondolatban. Átázik a cipőm, megázik a hajam, de egy idő után nem érzem.

Amikor a házba érek, van tennivaló, és még pár órát elbeszélgetek a gondolataimmal. De egyre jobban zúg, suttog, ketyeg a csend, egyre hangosabban. Egy furcsa madár néha belekiált, meg a lovak a szomszédban belenyerítenek. Aztán amikor a tüzet bepakolom a kályhába, elálmosodom kicsit, megiszom a teám, elkezdem azt érezni, hogy soha nem akarok a városba visszamenni. És mikor kimegyek egy pillanatra megnézni, hogy a bagoly a szemben lévő fán, aki még nyáron ott lakott, ott van-e, akkor megcsap a csend, és már nagyon hangos. Már nincsenek gondolatok, már csak a végtelen este, a kék pára, a halvány hold és a tűz mormogása van. Már nem vagyok, már velük egy vagyok.

Egy darabka mennyország van itt.

Sok helyen voltam már, de ez itt nagyon különös. És különösen tudok mindenre figyelni. A szomszédaim vagy a kalauz, akiket észre se vennék a városban, viccesek, egy Hrabal regényben élnek. És még tudják is magukról, valahogy néha összekacsintanak az igazi énjükkel. Valami közös, egyezményes tudás tartja össze őket a nemtudás fontosságáról, az egyszerűségről, a tisztaságról. Berlinben is érzek egy egyezményességet, ott a nyitottság, segítőkészség, türelem, jófejség az uralkodó vallási nézet. Itt, keletebbre meg talán valami Marquezi mágikus realizmus sokkal igazibb lazasággal vegyül ebbe az össznémet, önironikus idealizmusba.


0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com