Search
  • Virág

A téli égbolt alatt

Updated: Feb 4

Ahogy este a csillagoktól szikrázó égbolt alatt a hóban gyalogoltunk a Szent Őrülettel hazafele, és azokról a mintázatokról beszélgettünk, amik a kapcsolatainkban, mint a népi szőttesekben újra és újra visszaköszönnek, akkor fogalmaztam meg neki azt az euforikus érzést, amit akkor éreztem, amikor kimondtam, hogy nem akarlak többet látni. És valóban, felszabadító volt kimondani, de nem azért, mert haragudtam volna rád, máshol volt a harag helye, valahol egész messze tőlem.

És hogyan is lehetett volna azon az estén haragudni! Nem volt aznap semmi rés, ahova befért volna az az érzés, hogy valamit elvettek tőlem, hiszen annyi mindent kaptam.

Az új barátaim a hegyen és a völgyben, a folyó mellől, a kicsi faházaikból és a lakókocsijaikból előkerültek, és elkezdett az egész tér vidámságtól zengeni, a cébéától Visegrádig, Kóspallagot megkerülve az erdőn át és vissza. A ropogó hóban Kismaros fele a barátom kutyája minduntalan megállt, mi meg csúszkáltunk, filozofáltunk a temető alatt, róttuk az utat, arcunkon mélyültek a boldogság ráncai. Nem lehetett azt a kis haragot, azt a nyomorult, fáradt, fosbarna érzést sehova se betuszkolni.

A kis erdei házban, ami olyan volt, mint egy visszatérő álom színhelye, azt mondta a Szent Őrület, hogy vannak olyan indiánok, akik az ébrenlétet illúziónak, az álmot meg valóságnak hiszik, és arra gondoltam, hogy ez az. Ez a hiányzó darabja a megértésnek, hiszen akkor, ott, a házban tényleg biztos voltam benne, hogy egy álomban vagyunk, de az a valóság, mert valóban álmodunk. A falak, a padló, az emberek mind áttetszőek voltak, amiken átfut az idő, és nem tudja őket lerögzíteni semelyik pillanatba. A többi ember a külvilágból, a fontoskodók hozzájuk képest amatőr matematikusoknak tűntek, akik mindig azon vannak, hogy kimatekozzák, mikor és hogyan a legjobb nekik. De mindig elvétik a számítást, mert egyrészt nem tetszik nekik az a tény, hogy mindennek megvan az ára, és a jó dolgokat nagyon drágán mérik, másrészt nem ismerik az igazi értékeket. Azt hiszik, hogy ami szépen csillog, az sokat ér. Ezért az értéktelen dolgokért nagy árat fizetnek, az értékeset meg nem veszik észre. Olyanok, mint a mesebeli koldus, aki naphosszat csak sírt és panaszkodott, miközben egy kincsekkel teli ládán ült, amit sosem nyitott ki. Ök meg abban a mesebeli házikóban jelen voltak a lényük azon részével, ami szükségképpen jelen kell, hogy legyen ott és akkor. A többi rész meg mehetett a maga útjára, más valóságokba tenni a dolgát.

Egyszóval nem voltam rád dühös. Láttam, hogy hol van az a határ, ahol már nem érzel empátiát és felelősséget mások iránt. Nem gonoszságból teszed, hanem mert egyszerűen ennyire megy neked. És ahogy egy vak embernek sem lehet elmagyarázni, hogy mi az, amit nem lát, úgy a sötét földben utat törő gyökérnek sem, hogy milyen a fény. Csak akkor tudja meg, ha felszínre tör.

Különben is, valószínű, hogy a dráma második fejezetét is el akarnád játszani velem, amire nem vagyok kiváncsi, mert az első rész is elég unalmas volt. Ahogy a Szent Őrület mondta, nekünk nem drámák, hanem mesék kellenek már.

És tudom azt is, hogy téged nem lehet boldoggá tenni. De kétségtelen, hogy akkor, azokban az órákban mi ketten együtt felhőtlenül boldogok voltunk, és ez is egy új felismerés, hogy a boldogság mértéke nem az idővel mérhető.


0 views0 comments

Recent Posts

See All

One love

Visszajöttem a forgatagba, az elégedetlenségbe, a folyton birtokolni akarás világába. A racionálisnak nevezett, modern, adok-kapok behatároltságba, ahol nagyon szerencsés esetben van egy szeretö csal

Budapest 2

Buudapest, kezdek rajongani érted! Van valami ellenállhatatlan, megfoghatatlan sármod, valami utánozhatatlan, szofisztikált őrület az utcáidon. Idáig többnyire csak szidtalak, de ma megláttam, hogy it

Berlin

Berlin nekem a szakadatlan és kiszakadni vágyó monotonitás, ragyogó létünket ezüstös pókhálóként beszövő apró szorongások, a hajnali ébredés előtti megvilágosodások, az álmatlan, fájdalmas éjszakák, a