Search
  • Virág

A barátnőm

Updated: Aug 6

Egy mozgalmas napot töltöttem el pàr napja az új barátnömmel, a nyolcvanéves, keletnémet, sokat látott Ullával.

Pedig már megszoktam, hogy az isten háta mögötti brandenburgi faluban az ember legjobb barátja a kályha melege, a mosógép és a vízforraló. Megszoktam, hogy minden bogárra ráköszönök és a cicàktól kérdezem meg reggel, hogy vannak. De pàr napja áttörés történt: betoppant az új barátnő, aki felforgatta az életemet.

Azzal kezdte, hogy gátlástalanul rálépett a szomszédom padlószönyeg-szerüen lenyírt füvére, átsétált az asztalosmühelyén, ahova én eddig nem mertem belépni, és onnan kiabált Torstennek, hogy itt vagyunk, csak jöttünk megnézni a malacokat, és semmiségekröl beszélgetni. És közben úgy éreztem, hogy meggyalázzuk a jólápolt gyepet, ami nem arra teremtetett, hogy jàrjanak rajta. De a jó Torsten, aki legszivesebben simára gyalulná a világot, és beboritaná padlószönyeggel, nem haragudott érte.

Aztán beültünk a barátnőm lepattant sportkocsijába, és hàrmas sebességben elmentünk a szomszéd városba. A Vàrosba, ahol körbevitt városnézés gyanánt. Gyönyörű régi villàkat nézegettünk, és mindenkinek köszönt. Néha elővette a kedvese fényképét, amin harminc évvel fiatalabban feszit egy motoron, és puszilgatta. Mondta, hogy Günter most még sokkal szebb, mint akkor volt. És történeteket mesélt róla. Elmondta, hogy ő milyen jó ember, mert

1. nem iszik, 2. hűséges, 3. nem keveredik rossz tàrsaságba. Igaz, hogy kicsit néha unalmas, de még csak az kéne, hogy ne legyen az, igy legalàbb mindig tudja, hogy mire számítson. Az ő koràban ez már nagyon fontos. Bár volt már, hogy Günter hülyén viselkedett, de ö annyira szereti, hogy hogyan haragudhatna rá, őrá, akit annyira szeret.

És csak beszélt, és beszélt, néha megkérdezett ismerösöket az utcán erről-arról, szóba elegyedett velük, némelyek kicsit flúgosnak nézték.

Benéztünk egy másik szomszédhoz, ahol enyhén horrori volt a légkör. A pici udvaron egy ketrecben fürjek csipogtak, egy màsikban galambok búgtak idegesítően, négy törpe uszkár rohangált a füvön. A lugasban egy szellemi sérült kislány ült. Az apuka kedvesen beszélgetett velünk, az anyuka kényszeresen izélgette a muskátlikat. Ulla vidáman csevegett, viccelödött. Végül az anyuka is feloldódott és odajött hozzánk, majd a kislányt is sikerült szóra bírnia.

Amikor elmentünk, elmesélte a csalàd történetét, és kérdeztem, hogy mi a betegsége a kislànynak. Mondta, hogy geistige Behinderung. Szellemi fogyatékossàg. De mondom milyen tipusú? Hàt csak fogyatékosság. Szellemi. Nur geistige..

Az édeskés abszurditás lengett körül mindent, gyönyörü természeti háttérrel. Kacagó napsütés, drámai erdö sóhajtozó fákkal, wagneri zivatar, mennyei esőillat, ezüsten csillogó erdei tavak, repcemezőkön szökellő özikék, és kertitörpeszerü emberek, akik, ha szóra bírod öket, felicsúdnak a saját magukra megirt monodrámájukból. Mindegyik egy regényhős, akiről már régesrég lekopott a máz.

És azon gondolkodtam, hogy Ulla nem veszi észre ezt az abszurditàst? Vagy ő is az összeesküvés része? Ebben a groteszk filmben játszik, és elhiteti velem, hogy mindez a valóság?


2 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com