Search
  • Virág

Üresség

A nagy, régóta vágyott magányomban, az itthon töltött hetek alatt először eufóriát éreztem, sok elkezdett dolgot befejeztem, olvastam, tanultam. Pár napja, az egyre növekvő béke és derű után kicsit elbizonytalanodtam.

Azt éreztem, hogy belül üres vagyok, ami régebben nagyon jó érzés volt, de igy, egyedül, a megszokott ingerek hiányában, nincs kihez vagy mihez viszonyítani az állapotom, így csak önmagában kiteljesedve létezik. Nem tudom megdicsérni magam miatta, nem egy olyan dolognak tűnik, amit el kellett érnem nagy erőfeszítések árán, hanem egy olyan alapvető valaminek, ami minden eddig fontosnak vélt dolog, gondolat és érzés mögött rejtőzött. Sőt, nem is rejtőzött, hanem a táptalaja volt azoknak, egy puha, légnemű, láthatatlan kristálytollpihe összetételű, minden apró hézagot kitöltő nem anyagszerű anyag.

El volt takarva általuk, a feltorlódó vágyak, a tervek, a szövődő történetek, kapcsolatok által, a hangosan zenélő káosz katonazenekara elnyomta a csendjét.


Most csak üresség van, némi átsuhanó nyugtalansággal, ami a megszokásból adódik, hogy valamit tenni kéne, időre befejezni, stb. Aztán rájövök hogy mégse, és marad az üresség. Nem jó vagy felemelő, nem eufórikus, de nyugodt és békés.

Kiszorítja a kételkedést, az elégedetlenséget, a vágyódást valaki vagy valami után. A vágyakat egy tágas fiókba elraktam, amire jövő van írva, ott vannak, nyugodtan, elő sem kell venni őket, mert nem porosodnak. Néha kicserélni, kiselejtezni majd kell, mert az ember is és a vágyak is változnak. Vagy lehet, hogy egyre kevesebb lesz? Hahh. Belegondolni is furcsa.

Az üresség meg egyre nő. Ezzel az egyre növő belső térrel úgy érzem, más vagyok, néha naponta más. És nem tudom megmondani, hogy milyen, de nem is érdekel. Azt tudom, hogy egyre kevesebb dolog fontos, a magamról alkotott belső és a rólam alkotott külső képnek sem akarok már megfelelni, senkinek sem érzem magam. És hogy ez mennyire jó, azt el sem tudom mondani. Talán ilyen lehet az öregség is, mondták már páran, hogy az öregség szabadság.

Néha arra gondolok, hogy most már tényleg egyre inkább így lesz? Nem fog többet annyira izgatni a tökéletlenség, a dolgok, amiket nehéz elérni, és csak megszokásból, vagy a teljes kiüresedés miatti félelemből akarok majd egy kicsit beszélgetni az élet dolgairól? Mert az ürességről nem lehet.

De olvasgattam Eckhart Mestertől, és ezt talàltam, ami a kiüresedésre rímel, itt is teljesen szubjektív, mit gondolunk isten létezéséről, vagy bárhogy is nevezzük azt, amit ő istennek nevez. Én istennek a belső békémet nevezem mostanában.


A LEMONDÁS HASZNÁRÓL, MELYET BELSŐLEG ÉS KÜLSŐLEG VÉGHEZ KELL VINNÜNK

Tudnod kell, hogy ebben az életben még soha, senki nem mondott le önmagáról olyannyira, hogy ne találhatta volna úgy: még jobban le kell mondania magáról. Kevesen vannak, akik igazán figyelnek erre, és állhatatosak ebben. Ez igazán jutányos csere és méltányos üzlet: amennyire eltávozol minden dologból, annyira -és nem kevésbé vagy többé - lép be Isten mindenével, ha minden dologban teljesen lemondasz mindenedről. Ezzel kezdjed, és ezt kíséreld meg, kerüljön bár mindabba, amit meg tudtál szerezni. Ebben találsz valódi nyugalmat, és sehol máshol.


0 views

Subscribe to Updates

  • Facebook Social Icon
  • Instagram

©2023 by SKTR. Proudly created with Wix.com