Néztük az eget, éjszaka volt. A fűben feküdtünk. Felettünk karom alakú fénycsóva, egy óriás kandúr belemart az égbolt vásznába. A csillagok fénylettek, olyan volt, mintha egy sötét vásznon ütött volna lukakat a fény.
Egyszerre mindenhol voltam. Én magam voltam a végtelen tér, ahol a dolgok történnek. Az események nem velem, hanem bennem zajlottak. A történések poszemek voltak a lényemet kitöltő tér sivatagában. Egyszerre minden és semmi voltam. Felettünk műholdak, repülők, hullócsillagok.
Eszembe jutott, hogy ilyenkor kívánni szoktak, de tudtam, hogy már minden kívánságom teljesült. Mit is kívántam volna, amikor pont olyan boldog vagyok, mint ahogy egykor elképzeltem? Ott voltunk te meg én meg a sok meg nem kívánt kívánság, és tudtuk, hogy bármennyire igyekszünk bármit is megtervezni, nem sikerül soha olyan tökéletesen, ahogy azt a gondviselés teszi.
Comments